Betegség

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor!


Erős immunrendszerem van, megfázásom soha nem volt, bárányhimlőn átestem, 2 féle influenzát kaptam el, sikeresen, gyorsan leküzdötte a szervezetem, valamint 2x gyulladt be a mandulám, munkahelyi klíma miatt.
Tehát 2 kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam ,,beteg"

Panaszaim 2011 augusztus 15-én kezdődtek.
A tünetek a következők voltak:
magas pulzusszám, 120-130/perc, nyugalmi állapotban,ennek ellenére a vérnyomásom normális szinten maradt, erős legyengülés,melegségérzet, és félelemérzet ezen tünetek miatt. 1,5 óra nyűglődés után sürgősségire mentem a helyi egészségügyi intézménybe.
Az EKG eredményeimmel semmi gond nem volt, vércukorszintemet is rendben találták. Mellkasi, szívfájdalmat nem éreztem. Otthonomba bocsájtottak.
A kórházlátogatás után még 2,5 óráig fenn álltak a tünetek, majd késő délutánra abba maradtak. Sikerült elaludnom, majd 16-án ébredés után ismét elkapott ugyanaz az érzés mint az előtti napon délelőtt. A háziorvosomhoz fordultam további ellátásért és diagnosztikáért. A háziorvosom Magne B6-ot, és Xanax 0,25mg-ot írt fel, amit kiváltottam. Mindkét gyógyszerből napi 2X 2 szemet kellett bevennem, és rá egy hétre kontrollra vissza hívott. A tüneteim lényegében nem maradtak abban, délelőttönként elkapott ugyanaz az érzés, testi tünetekkel együtt. Aztán délután felé csillapodtak. 23-án visszamentem kontrollra, és beszámoltam arról, hogy a Xanax-adagom fokozatosan elkezdtem csökkenteni saját döntésemre, féltem rá fogok szokni,és a tüneteim sem voltak annyira erősek mint az első két napon. A háziorvosom elküldött laborba, egy bővített laborvizsgálatra. 24-én reggelre kaptam időpontot a laborba, majd 25-én az eredményeim megvoltak a háziorvosomnál. Ezért bementem ismét az eredményekért. A teljes vérképem szinte tökéletes volt, a húgysav szintem volt egy nagyon minimálisan magasabb, valamint a koleszterin szintem 0,1 egységgel volt alacsonyabb. Azt mondták hogy ez ,,pánikbetegség" egy pszichoszomatikus betegség, amit életmódváltással le tudok majd küzdeni. A legutóbbi 5 napom aránylag jól telt el, csak 2X-3X volt kisebb,,pánikrohamom", amit szuggesszióval pár perc alatt le is tudtam győzni. De e két eset előtt kicsit nyomott a szívem, nem volt erős fájdalmam, csak éreztem hogy nincs rendben ott benn, ezen ijedtem meg, gondolom ez idézte elő azt a két-három ,,pánikrohamomat" ezeken a napokon. A mai nap volt egy 10 perc amikor elkapott ismét ez a rossz dolog. Egyébként, az utóbbi 5 napon, amikor ,,pánikrohamom" volt egyedül voltam. Amikor társaságban vagyok, vagy el vagyok foglalva valamivel, semmi gond sincs. Az utóbbi időben elég stresszes életet éltem, be voltam zárkózva itthon, nem mozdultam ki, volt nemrég egy autóbalesetem, augusztus 15-én elbocsájtottak munkahelyemről, továbbá volt július végén egy családi ,,botrány" amit nem sikerült 100%ban megoldani, megbeszélni. Szeretnék pár jó tanácsot kérni Öntől, hogyan változtassak még radikálisabban az életemen, hogy minél hamarabb tünetmentes legyek. Elkezdtem táplálékkiegészítőket alkalmazni, ezek a következők: B vitamin komplex, B karotin,kalcium-magnézium, omega 3, E vitamin,fokhagyma kapszula, C vitamin, továbbá gyógyteát iszogatok naponta egyszer -kétszer szertartásszerűen relaxáció végett, ezek a következők: kamilla, citromfű, levendula, valeriana ,galagonya orbáncfű teakeverék. A dohányzásról áttérek az elektromos cigarettára, holnaputántól. Szeretnék minél hamarabb edzőterembe is eljutni, néha futni egy kicsit. Szeretném tudni, hogy jó úton haladok-e.
2011. 08. 29. | 21:56

Kedves Kérdező!
Panaszai valóban a stress kiváltotta tünetegyüttesnek tűnnek, de mielőtt végképp csak ezzel az oldalával foglalkozik a dolgoknak, 2 további szempontot szeretnék adni:
Nem tudom, pajzsmirigy funkciós vizsgálatot tartalmazott-e a laborlelet, ez érdekes lehet, mert a pajzsmirigy túlműködés is tud ilyen jellegű panaszokat okozni.
A szívdobogásos roham alatt készült EKG ad csak pontos képet a fennálló ritmuszavar jellegéről.
Nem egy esetben tapasztaltuk, hogy időszakosan spontán jelentkezik majd magától szűnik akár pitvari fibrilláció is, és néhány kevésbé komolynak tekinthető ritmuszavar. Ezek bár kellemetlenek, de nem veszélyesek, kezelni azonban mindenképpen máshogyan kell a jelenséget. Kardiológiai kivizsgálás véleményem szerint szükséges lenne, ha ez minden tekintetben negatív, én csak akkor tekinteném stress-es eredetűnek panaszait. Ebben az esetben azok a szerek, amiknek a fogyasztását megkezdte, teljesen megfelelőek, bár lehet, hogy a fele is elég lenne. Sokkal jobb eredménye van annak, ha magát a stress-et kiváltó problémát sikerül megoldani.

Orvosszakértő 2011. 08. 31. | 11:37
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close