Betegség vagy szorongás?

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktornő/Úr!
Tavaly november elején volt egy nagy szerelmi csalódásom, amit nagyon nehezen tudtam feldolgozni. Talán ez volt eddigi legkomolyabb csalódás az életben. Érzékenyebb típus vagyok, így talán ez miatt is ment nehezen. Nem tudtam enni, nem érdekelt semmi, és fogytam is kb. 8-9 kg. Nagyon sokat ültem a gép előtt, szinte mindennap. Decemberben viszont történt egy bizonyos dolog. Egyik este bevettem egy Andaxin-t hogy könnyebben el tudjak aludni, de miután bevettem kb. 40-50 perc után ödémás lett a nyakam. Nem kaptam levegőt, és nyelni sem tudtam. Kb. fél órán belül elmúlt. Voltam orvosnál utána, aki elküldött vérvételre, de abból azt állapította meg, hogy nincs komolyabb bajom. Felírt Seduxent meg Flactor Rapid nevű gyógyszert. Utána gyakorlatilag nem volt panaszom, egészen jól éreztem magam, bár a csalódást még mindig nehezen emésztettem. Most viszont január közepén, vagyis kb. egy hete ismét elő jött a nyaki ödéma. Ugyanaz az esett, nem tudtam nyelni, és levegőt venni. Ez a két esett egyébként este történt, lefekvés után. A második esetben már azonnal hívtuk az ügyeletet. A kiérkező doktor adott egy intravénás injekciót ami után el is múlt. Az nap megittam három pohár Neo Citran-t, mivel náthás is voltam, ezt mondtam az orvosnak is, és ő arra gyanakodott hogy a paracetamol okozta. Egyik esetben sem mondták hogy szükséges lenne komolyabb kivizsgálásra. Az injekció után viszont reggel 6 óráig nem is tudtam aludni, feszült a kezem és zsibbadt a lábam. Felhívtam az ügyeletet, és azt mondták hogy ez a gyógyszer mellékhatása. De onnantól kezdve minden nap előjött a gombóc érzés a torokban, nehezebb nyelés, de ezek általában akkor jöttek elő, ha egy kicsit idegesebb voltam. És leggyakrabban délután 5 óra fele a vonaton szédülés is volt, alig vártam mindig, hogy hazaérjek. Néha feszül a testem, az izmok a nyakamnál, nehezebben tudok elaludni. Mindig van bennem egy félelem, hogy a szívemmel van baj, és ez miatt teljesen indokolatlanul sokszor oda is teszem a kezem, elkezdem egy kicsit dörzsölni a kezemmel, pedig fájdalmat nem érzek. Ez talán már egyfajta kényszer szerintem amit teszek. Kérdésem az lenne, hogy ezeket okozhatja a lelki probléma, a csalódás amit átéltem? Vagy ez már szervi baj lehet? 23 éves fiú vagyok, eddig nem volt semmilyen ismert betegségem. Dohányzok is.
2012. 01. 21. | 20:50

Kedves Kérdező!

A két első eset, amikor gyógyszer bevétele után lett ödémás a nyaka allergiás reakciónak tűnik. Ezeket a szereket kerülje a továbbiakban. A többi esetben inkább szorongásos rosszullétről lesz szó, de ezt csak akkor lehet kijelenteni, ha előtte kivizsgáltatja magát. Kellene egy labor és vizeletvizsgálat, illetve pajzsmirigyhormonokat is kellene nézni. A szívbetegség egy EKG elvégzésével kizárható. Ha minden lelete negatív, akkor feltehetően a szorongás okozza a panaszait és érdemes lenne valamilyen relaxációs módszert elsajátítania, amivel oldani tudja a tüneteket.

Orvosszakértő 2012. 01. 25. | 14:33
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close