Depresszió, kétségbeesés
Úgy érzem az életem szinte egy fabatkát sem ér. Egy érettségivel rendelkezem, s egy szakmunkás iskolával, ezért külföldre mentem. De folyamatosan bántottak, megaláztak, így felmondtam 2x-is. Szinte rettegve, de így is elindultam, hátha a köv. jobb lesz. A kezdeti lelkesedés nagyon is megvan, aztán jön a depresszió, ami szinte a teljes kétségbeesésbe megy át. Mostanában az utolsó pillanatban pánikszerűen mindenhonnan lelépek. Kínszenvedést, gyötrelmet érzek. Az életem egy hullámvasút, legtöbbször tele önsajnálattal, ritkábban pedig reménnyel. Pl: találtam egy hajós állást (ezt korábban is csináltam). Felmentem Pestre, de a köv. vonattal hazajöttem, mert olyan rettegés, taszítás fogott el. Itthon üldöznek, hogy menjek dolgozni, én meg szeretnék nekik is felelni, s magamnak is. De nem értenek meg, senki, hogy a lelkivilágom darabokban van. Egy nagy álmom van, de ahhoz sok pénz kell, ami szinte lehetetlen, mert túl gyenge vagyok. A gyerekkorom egy pokol volt, sokat vertek, a mostohám utált, s senki se védett meg. Tartós kapcsolatom nem volt, egyszerűen félek. Akit szeretek, félek hogy nem lennék elég jó neki, így inkább el se mondom mit érzek. Azt érzem, hogy nem vagyok jó semmire, s hogy nem is tudom miért élek. Mit gondol, mit tegyek, hogy jobb legyen?
Kedves Kérdező!
Az álláskeresés nagyon megterhelő, különösen a visszautasítások. Ezeket nem kudarcként kell megélni, hanem tudatosítani kell magában, hogy más kvalitású embert kerestek a feladatra, ezért nem önt választották. A legjobb, ha a munkakeresést munkaként tudja felfogni, vagyis jelenleg az a munkája, hogy a legjobb állást megtalálja magának. Vezessen naplót, hogy hova jelentkezett, milyen volt az állásinterjú, mit kérdeztek, hol kellett volna mást válaszolni, és mindezek alapján vonja le a következtetéseket, hogy a legközelebbi alkalomkor még jobb lehessen. Persze mindennek feltétele, hogy el kell menni az állásinterjúkra. Ezt úgy tudja elérni, hogy tudatosan változtat a hozzáállásán, és nem szenved, illetve sajnálja önmagát, hanem összeszedi a bátorságát és az öntől telhető legjobban teljesít. A rutin idővel csillapítja a szorongását és tényleg jól fog tudni szerepelni. Ha nem sikerül legyőzni a félelmeit, akkor javaslom, hogy keressen fel egy pszichológust, aki segítségére lesz a kisebbségi érzése és a félelmei orvoslásában is.
